A csábító ajánlatok, a „jó lesz az még” hozzáállás, a „spóroljunk egy kicsit” gondolat… De ha tényleg élvezni akarod a vitorlázást, és nem bosszankodni minden egyes fordulónál, akkor van egy rossz hírem: a használt vitorla nem az a tuti vétel, mint elsőre tűnik.
Egy vitorla nem örök élet +1 nap
A vitorlák keményen dolgoznak. A nap, a szél, a hullámok, a le- és felhúzások – mindezek folyamatosan nyúzzák az anyagot. Lehet, hogy egy használt vitorla első ránézésre rendben van, de belül már régen elkezdődött a lassú leépülés. A szálak már nem tartanak úgy, a forma pedig nem pont az, ami egykor volt. A végeredmény? Lassabb hajó, nehézkes beállítás, és az érzés, hogy valami nem stimmel. Ez pedig mindig a legrosszabb pillanatban derül ki. Láttam már olyan helyzetet, amikor valaki használt vitorlát vett, és egy hónap múlva azon kapta magát, hogy dühösen áll a kikötőben, mert az anyag úgy fáradt el, hogy már semmit sem lehetett kezdeni vele. Bosszantó és szomorú helyzet ez. És itt jön a lényeg: a vitorla nem bor, hogy az idő jót tegyen neki. Nem nemesedik, nem válik karakteresebbé – pont ellenkezőleg. Elhasználódik, fárad, veszíti a tartását. Egy régi vitorlától nem várhatod azt, hogy úgy teljesítsen, mint egy új, még ha ránézésre rendben is van.
Mintha más cipőjében futnál versenyt
Egy használt vitorla valaki másra lett hangolva. Egy másik vitorlázó súlya, stílusa, igényei szerint nyúlt bejáratódás közben, és hiába hiszed, hogy „jó lesz az nekem is”, a valóságban ez ritkán igaz. Egy új vitorla ezzel szemben a TE hajódra, a TE igényeidhez készül, és első pillanattól kezdve úgy fog működni, ahogy kell. Olyan, mint egy úri szabó által készített ruha – egyszerűen passzol. Ha már ültél olyan hajóban, ahol minden klappolt, akkor tudod, milyen érzés. Könnyedén reagál, pontos, erőlködés nélkül siklik. Egy használt vitorlával ez lutri. Lehet, hogy nem lesz rossz… de az is lehet, hogy végig úgy érzed, mintha valami nem stimmelne. És az a legrosszabb, amikor nem is tudod pontosan, mi a gond, csak azt érzed, hogy nem az igazi.
A meglepetés itt nem öröm, hanem rizikó
Gondolj bele: egy régi vitorla olyan, mint egy elhasználódott gumiabroncs. Kívülről még lehet, hogy egész jónak tűnik, de erősebb terhelésnél egyszer csak feladja. És mikor fog ez bekövetkezni? Akkor, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá. Murphy törvénye a vitorlázásban hatványozottan érvényes. Láttunk már olyan versenyt, amikor valaki a befutónál tépte el a fáradt spinnakert. Nem túl szép látvány, átélni pedig egyenesen borzasztó. Egy új vitorlánál pontosan tudod, mit kapsz. Bírni fogja, húzni fog, és ha jól bánsz vele, évekig nem kell aggódnod miatta. Egy használt? Hát, az előző tulaj sem tudja, mennyi van még benne, csak tippel. Egy vitorla pedig jellemzően sosem akkor mondja be az unalmast, amikor ráérsz másikat venni.
Spórolás? Csak látszólag…
Persze, elsőre olcsóbbnak tűnik a használt vitorla. De aztán jönnek a kis javítások, az apró bosszúságok, a kompromisszumok, és rájössz, hogy valójában nem is olyan jó üzlet. Aztán egy-két szezon után úgyis elérsz oda, hogy végül megveszed az újat. Szóval miért dobnál ki feleslegesen pénzt egy félmegoldásra? Tény, hogy egy új vitorla nagyobb beruházás. De ha használtat veszel, és egy év múlva rájössz, hogy mégis új kell, akkor már kidobtál egy adag pénzt az ablakon. És akkor még nem beszéltünk a folyamatos kis javításokról és az ezzel járó bosszúságról. Szóval lehet, hogy rövid távon spórolsz, de hosszú távon mégis sokszor az új a gazdaságosabb.
Az átalakítás nem csodaszer
Sokan azt hiszik, hogy egy régi vitorlát egyszerűen csak méretre kell vágni, és máris tökéletes lesz. Sajnos ez nem így működik. Amikor egy vitorlát átalakítunk, át kell helyezni a latnizsákokat, újra kell építeni a sarokerősítéseket, mert azok az új mérethez képest már nem ott lesznek, ahol kellene. Ez egy bonyolult és időigényes folyamat, amely munkaórákban simán felér egy teljesen új vitorla legyártásával.
Oké, de mikor nem számít?
Van, amikor tényleg teljesen mindegy. Ha mondjuk egy horgászhajóra kell valami, amit évente egyszer felhúznak, hogy jobban árnyékoljon a sörözés közben, akkor nem kell túlzásba vinni a minőséget. Ha csak azért kell egy vitorla, hogy valami lengedezzen a hajón, és nem az a cél, hogy haladj is vele, akkor igazából tényleg nem számít, mennyire fáradt az anyag. Na, ez egy olyan helyzet, ahol a használt vitorla teljesen valid opció, csak tűt ne kelljen bele ereszteni.
A lényeg?
Ha tényleg élményt akarsz, teljesítményt, gyors hajót és kiszámítható működést, akkor nem kérdés: új vitorlát veszel. Ez nem luxus, hanem az egyetlen észszerű döntés. Ezek a tézisek nem csak a versenyvitorlázásra vonatkoznak, sőt. Ha a hajón minden zökkenőmentesen működik, ha nem jár bosszúsággal egy hétvégi napozós-borozós vitorlázás sem, sokkal több örömet lelsz a vízen eltöltött időben. Új vitorlákkal hamarabb eléred a Balaton közepét! 🙂 Egy jól működő vitorla nem csak a sebességről szól, hanem a biztonságról és a kiszámíthatóságról is – ezek azok a tényezők, amelyek igazán élvezhetővé teszik a vitorlázást.
Ettől függetlenül mi magunk is adunk el használt vitorlát, és örömmel elvállaljuk az átalakítási munkákat. Mindig őszintén beszélünk arról, hogy érdemes-e még pénzt áldozni a javításra, átalakításra, hiszen ezekben a helyzetekben nyilvánvalóan nem mindegy a kiadott összeg. Senkit nem akarunk felesleges pénzkidobásra kényszeríteni, nagyon fontos, hogy az ügyfél elégedetten távozzon, vagy ha épp nem is a neki tetsző választ kapja, legalább ne érezze átverve magát.